Kultúra
2016. március 27.

A fejedelemre emlékeztek

Dr. Várkonyi Gábor történész tartott rendkívül érdekes, lebilincselő történelmi elemzést szombat délután az OKSZÍK kiállítótermében „Majk és Grosbois” címmel II. Rákóczi Ferenc életéről, munkásságáról. Az előadó arról is ismert, hogy ő volt a majki műemlékegyüttesben megtekinthető „A hallgatás ereje” című tárlat egyik összeállító kurátora.

Hír
2016. március 27.

Hétfős vezetőséget választottak

Tisztújító közgyűlését tartotta csütörtökön az Oroszlány Barátainak Köre Közhasznú Egyesület a Bányász Klubban. Ennek során a korábban 5 tagú vezetőség 7 fősre bővült.

Önkormányzat
2016. március 25.

Rekordszámú eskütétel Oroszlányban

Minden eddiginél többen, összesen tizennyolcan tettek állampolgársági esküt csütörtökön Lazók Zoltán polgármester előtt. A résztvevők és családtagjaik nagy számára való tekintettel az eseményt a városháza nagytermében tartották. A honosítottak között voltak Szlovákiából és Erdélyből érkezők is. Többségükben munkahely kapcsán választották hazánkat, de több olyan család is volt, akik már a családfőt követve kerültek Oroszlányba.

Kék hírek
2016. március 25.

Húsvétkor is ellenőriznek!

A tapasztalatok alapján a húsvéti ünnepek időszaka alatt közútjainkon a forgalom növekedésével kell számolni, továbbá jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés veszélyeit.

Közélet
2016. március 25.

Szakosztályt alakítottak a bicósok

Tíznél is több alapító taggal megalakult az Oroszlányi Szabadidő Egyesület Kerékpáros Szakosztálya csütörtökön a művelődési központban.

Kultúra
2016. március 24.

Továbbadják a nemzetiségi hagyományokat

Több mint száz apróságot vártak húsvét nagycsütörtökjén az oroszlányi Rákóczi kultúrotthonba, ahol a szlovák önkormányzat rendezett kiállítást és játszóházat a város óvodásainak.

Hír
2016. március 23.

Átadták a mobilszállót

Lazók Zoltán polgármester és több nagyvállalat képviselőjének jelenlétében adták át szerda délelőtt hazánk egyik vezető munkaerő közvetítő- és kölcsönző vállalkozása, a Work Force Kft. mobilszállását a Mindszenti úton. A létesítmény jelenleg 40, majd a további fejlesztést követően közel 200 főnek biztosíthat szálláshelyet, és remélhetőleg elősegíti a rugalmasabb munkaerő áramlást. A szállásért a munkavállalóknak nem kell fizetniük.

Hír
2016. március 23.

Adókedvezmények

Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója illetve az adóalapja, nem késett le semmiről. Az elmaradt lépés a május 20-ig beadandó szja-bevallásban pótolható és az év közben nem érvényesített adókedvezmény igénybe vehető. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos fogyatékosság kedvezményét érvényesítik a bevallásban.

Közélet
2016. március 23.

Órát állítunk!

Húsvét vasárnap megkezdődik a nyári időszámítás, hajnali 2-kor 3 órára kell az órákat átállítani.

Kultúra
2016. március 23.

Kettős rendezvény az OKSZÍK-ban

Két érdekes programon vehettek részt azok az érdeklődők, akik hétfőn ellátogattak az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár rendezvényeire.

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek