Misézett a megyéspüspök
Sokan keltek útra Oroszlányból vasárnap reggel, hogy részt vegyenek a hagyományos vértessomlói Sarlós Boldogasszony búcsún, ahol a vendégek között ott volt Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Igó István a község polgármestere, illetve a környező településvezetők, de érkeztek zarándokok többek között Várgesztesről, Környéről, Kecskédről, Kisbérről és Alsógalláról, sőt, Nógrád megyéből és az alföldről is.
Hírességek is jótékonykodtak
Balzsay Károly világbajnok nagyközépsúlyú ökölvívó, Erdei Zsolt (Madár) egykori profi világbajnok, Kovács „Vipera” Attila, az IBO nagyváltósúlyú világelsője, és Rácz Krisztofer, az anapai serdülő Európa-bajnokság ezüstérmese is megtisztelte jelenlétével a sportcsarnokban megrendezett vasárnapi jótékonysági bokszgálát.
Rendőrök érkeztek
Tizenegy frissen végzett rendőrtiszt kezdte meg szolgálatát pénteken a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság állományában. Farkas Gábor rendőr ezredes, megyei rendőrfőkapitány ünnepélyes keretek között köszöntötte a fiatalokat.
Nyáron is lopnak
Megszaporodnak nyáron a zseblopások. Az erre „szakosodott” elkövetők jellemzően a nagy forgalmú, tömegeket vonzó helyeken, tömegközlekedési eszközökön, vasút- és autóbusz állomásokon, piacokon, bazárokban, bevásárló központokban tevékenykednek.
Köszöntötték a köztisztviselőket és az egészségügy dolgozóit
1996-ban kezdeményezte a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete, hogy a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére Magyarországon július 1-je legyen. A Köztisztviselők Napja, melyet 1997-ben tartottak meg először.
Leengedik a vizet
Megkezdték a szakemberek a Felső-tavak fokozatos leengedését a képviselő-testület 81/2016. (IV.26.) Kt.sz. határozatában foglaltaknak megfelelően – jelentette be a VARIKONT Szolgáltató Kft, mint a városi parktavak üzemeltetője.
Gazdasági elismerések
Megtelt csütörtökön a megyeháza díszterme a Komárom-Esztergom Megye Gazdaságáért kitüntető címek átadási ünnepségén, melyen megjelent Völner Pál, az IM parlamenti államtitkára, Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő és Popovics György, a megyei közgyűlés elnöke is.
Előzze meg a vízi balesetet!
A nyár, főként a nagy meleg, a vízpart mellé csábítja a fürdőzni vágyókat. Ennek elmaradhatatlan velejárója a szabad vizek, szabadstrandok környékének látogatása, ami különösen népszerű programnak ígérkezik.
Szünetel az ügyfélfogadás!
Július elseje sokak számára munkaszüneti nap, ekkor van ugyanis a köztisztviselők napja és a Semmelweis-nap. Így pénteken nem lehet hivatali ügyeket intézni, és zárva tartanak a patikák, a szakrendelők, valamint a háziorvosi rendelők többsége is.
Folyamatos fejlesztés 1.
Látványos és kevésbé látványos beruházások folynak városszerte. Ezeket foglalta össze – a teljesség igénye nélkül – Németh Gábor szakmai alpolgármester. Az első részben a most zajló, illetve befejezett beruházásokat vettük számba, míg a második fejezetben a tervekről nyilatkozik az alpolgármester.