A XXIII. Lakitelki Filmszemlére idén 112 alkotás érkezett a Kárpát-medencéből. Forgács József egy nem akármilyen dokumentumfilmmel pályázott a filmfesztiválra, amellyel nem is akármilyen sikereket ért el.

Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal épületében tartották a Komárom-Esztergom Vármegye Önkormányzata és a Nemzeti Művelődési Intézet közös programját.
November 12-én, a szociális munka napján ünnepeljük mindazokat, akik az év minden napján szociális szolgálatot teljesítenek. A jeles nap alkalmából városunkban jutalmakat is kiosztottak a dolgozók között.
Komárom-Esztergom vármegyében október 1-jétől huszonegy új polgármester irányít, köztük Takács Károly, Oroszlány város polgármestere. A további sikeres együttműködés kapcsán tartottak találkozót múlt pénteken a Vármegyeházán.
Pályaválasztási és Szakmanapokat tartottak idén is a tatabányai Földi Imre Sportcsarnokban. A kétnapos program remek lehetőséget nyújt az általános iskolák végzős és hetedikes tanulói számára, hogy közelebbről is megismerkedhessenek a középfokú oktatási intézményekkel.
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy a településen áramszünet várható a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy a településen áramszünet várható a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.
Idén is várják az érdeklődőket a Modern Gyárak Éjszakája országos programsorozatra. Oroszlányban a Veolia Water Hungary Kft.-hez látogathatnak el november 8-án.
Biztonságot kaphat ajándékba, aki ellátogat a rendőrségi standokhoz.
Idén is közös mécsesgyújtással emlékeztek elhunyt szeretteikre az oroszlányiak, amely már évek óta hagyomány a városban. Ezenfelül a IV. Országos Mindenszenteki Mécsesgyújtáshoz is csatlakozott a városi temető.