Önkormányzat
2020. november 24.
Csak a kommunális adó lép életbe

Ahogy a korábbi hírekben megjelent, az önkormányzat 2021-től új helyi adók bevezetését tervezi annak érdekében, hogy a helyi iparűzési adóbevétel csökkenéséből, az önkormányzattól elvont gépjárműadóból és a megemelt szolidaritási adóból eredő költségvetési hiányát legalább részben fedezni tudja.

Kék hírek
2020. november 24.
Buszsofőrre támadt, elfogták a rendőrök

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság egy 44 éves férfi ellen.

Sport
2020. november 24.
Szenzációs súlyemelő sikerek

Hétvégén a tatai edzőtáborban rendezték meg a súlyemelő felnőtt országos bajnokságot, melyen az OVSK versenyzői kitűnő eredményeket értek el.

Hír
2020. november 24.
Oroszlányi diákok a nyertesek között

Több mint hetven alkotás érkezett az Országos Tűzmegelőzési Bizottság védnöksége alatt megtartott 2020-as alkotói pályázatra. A pályázatra a tűzoltó hivatás bemutatásával, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotással, vagy bármilyen más, ötletesen elkészített, a tűzvédelem fontosságát hangsúlyozó művel lehetett jelentkezni.

Hír
2020. november 23.
PEDELEC-2020 pályázat

Elektromos rásegítésű kerékpár (pedelec) vásárlásának támogatására pályázati kiírás jelent meg, melyet minden magyarországi lakóhellyel rendelkező személy igénybe vehet.

Hír
2020. november 23.
Önkormányzati hirdetmény

Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tervezési programnak megfelelően elfogadta a 20/2006. (X.11.) Önkormányzati rendelettel elfogadott Helyi Építési Szabályzat és Szabályozási Terv szerinti hulladéklerakó (sajátos használatú különleges terület: KH) övezeti előírásainak a módosítását, valamint az azzal közvetlenül szomszédos, oroszlányi 0204/24 helyrajzi számú, Oroszlány Város Önkormányzata tulajdonát képező, már rekultivált ingatlanra vonatkozó építési szabályozások (jelenleg: sajátos használatú különleges terület: KR) egyidejű meghatározását.

Koronavírus
2020. november 23.
Ismét életbe lép a vásárlási idősáv

A koronavírus járvány lassítása céljából a miniszterelnök aláírta azt a rendeletet, aminek értelmében újra életbe lép a 65 év felettiek vásárlási idősávja.

Hír
2020. november 22.
Várják a tanulók jelentkezését

Az oroszlányi TSZC Eötvös Loránd Szakképző Iskola  közzétette a 2021/2022. tanévben választható képzési formákat az 5 éves technikumi és a 3 éves szakközépiskolai képzés keretében.

Hír
2020. november 22.
Áramszünet

Az E.ON az alábbi áramszünet információt tette közzé honlapján Oroszlány vonatkozásában:

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek