Az Országgyűlés 2017. március 7-én munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így az idén is négynapos munkaszüneti ünnep a húsvét.
Az Országgyűlés 2017. március 7-én munkaszüneti nappá nyilvánította nagypénteket, így az idén is négynapos munkaszüneti ünnep a húsvét.
Örömhír ebben a mai nehéz helyzetben, hogy - a képviselő-testület tagjainak egyetértésével- Lazók Zoltán polgármester elfogadta Dr. Ábrahám Emőke orvos pályázatát, és a feladat-ellátási szerződés megkötésére is sor került.
Az OSE Lions NB I.-es férfi kosárlabdacsapatának újabb két játékosa, Garamvölgyi Ákos és Anda Dávid értékelte a sajnálatosan hamar véget ért szezont.
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által elrendelt hagyományos húsvéti fogyasztóvédelmi vizsgálat az összesen 78 ellenőrzött termék közül mindössze egy-egy kalács és sonka összetételét találta kifogásolhatónak. A húsipari cikk gyártójára bírságot szabhatnak ki, mivel a céggel szemben már tavaly is a magas sótartalom miatt indult eljárás – közölte a szaktárca szerdán.
Százhatvan évvel ezelőtt, 1860. április 8-án a döblingi szanatóriumban lövés dördült, mely kioltotta a legnagyobb magyar, gróf Széchenyi István életét. A reformkori politikus, az 1848-as Batthyány-kormány közlekedés- és közmunkaügyi minisztere tizenkét évnyi szanatóriumi kezelés után önkezével vetett véget életének.
A tatabányai Szent Borbála Kórházat is kijelölték járványügyi célokra, ami azt jelenti, hogy mostantól itt is kezelhetnek koronavírusos betegeket.
Meghalt 9 beteg, és egy nap alatt 73-mal nőtt, így 817-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon – írta a koronavirus.gov.hu kedd reggel.
Az oroszlányi rendőrök az elfogását követően őrizetbe vették a gyanúsítottat.
2020. április 10-étől (péntektől) Oroszlányban a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként változik az 1T jelzésű buszok közlekedése.
Az Oroszlányi Városi Televízió hétfő esti adásának egyik vendége Lazók Zoltán polgármester volt, aki a koronavírus járvány Oroszlányt érintő fontos kérdéseiről, adatairól számolt be.