A Rákóczi Szövetség kezdeményezésére szombaton megújult az evangélikus templom falán lévő II. világháborús emléktábla.
A Rákóczi Szövetség kezdeményezésére szombaton megújult az evangélikus templom falán lévő II. világháborús emléktábla.
A hét közepén városunk több pontján helyeztek ki a kerékpárosok közlekedésével kapcsolatos, figyelemfelhívó plakátokat.
Megtartotta első téli gépszemléjét az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. A téli út, és járda csúszásmentesítéshez használt a gépek és eszközök pénteken sorakoztak fel a cég Táncsics Mihály úti telephelyén.
Oroszlány Város Önkormányzatának Humán Bizottsága pályázatot hirdet társadalmi és sport célok megvalósítását szolgáló önkormányzati támogatás elnyerésére, valamint az önkormányzat által fenntartott vagy működtetett köznevelési intézmények közérdekű tevékenységének támogatására.
Nem csupán a Jó tanuló, jó sportolókat köszönti évről évre a város, de a kiváló teljesítményt nyújtó sportolók és művészek munkáját is elismeri, hiszen országos, nemzetközi, valamint világversenyeken érnek el kiemelkedő eredményeket, városunk hírnevét öregbítve rendkívüli teljesítményükkel.
A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019 decemberében folyamatosan ellenőrzik a karácsonyi termékeket árusítókat az adventi vásárokban, üzletekben, piacokon és közterületeken.
Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket a Krajnyik Akác András Sportcsarnokban. A képviselő-testület november 19-én döntött arról, hogy a város sport- és tanulmányi eredményeiben kiemelkedő diákjait idén is megjutalmazza.
December 5-én, 16 órakor lakossági fórum a borbálai közösségi házban a Német- és Nyíres dűlőkben telepítendő közkutakról.
Közmeghallgatást tartott Oroszlány Város Önkormányzata kedden délután a Krajnyik Akác András Sportcsarnok konferenciatermében, ahol az érdeklődő civilek mellett File Beáta jegyző, a frissen megválasztott települési képviselők, a hivatal osztályvezetői és a város intézményeinek képviselői is jelen voltak.
A hétvégén szervezte meg az Élelmiszerbank hagyományossá vált karácsonyi adománygyűjtését. Ebben közreműködő szervezetként vett részt az Önkormányzati Szociális Szolgálat.