A közelmúltban írtunk arról, hogy Oroszlány két darab LED televíziót kapott a Tata és Környéke Turisztikai Egyesülettől, melyen 25 környező település – köztük városunk – kulturális programjai, turisztikai rendezvényei láthatók folyamatosan.
A közelmúltban írtunk arról, hogy Oroszlány két darab LED televíziót kapott a Tata és Környéke Turisztikai Egyesülettől, melyen 25 környező település – köztük városunk – kulturális programjai, turisztikai rendezvényei láthatók folyamatosan.
Mint arról több alkalommal beszámoltunk, a tavalyi évben elkezdődött az Oroszlányban található szobrok, emlékművek felújítása. 2016-ban az Aradi vértanúk oszlopa, valamint az 1956-os emlékhely és környezete is megszépült.
A KEM-i Kormányhivatal közzétette az általános iskolák körzethatárait. A nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján az általános iskola köteles felvenni azt tanulót, aki életvitelszerűen a – a megyei kormányhivatal által meghatározott és közzétett - felvételi körzetében lakik.
Pénzügyi, közművelődési és szervezési szakemberek ültek egy asztalhoz, s ezzel a megbeszéléssel megkezdődött a bányásznapi felkészülés – tájékoztatott Lazók Zoltán polgármester.
Villámrajtot vett az OSE a Pápa otthonában, hamar megadva az alaphangot a mérkőzéshez. Három perc után el is kellett használni a hazaiaknak az első időkérésüket.
Közel százan képviselték a 918 fős taglétszámot a horgászok hétvégi taggyűlésén, ahol – többek között – a tavalyi év értékelésére, és az idei tervek ismertetésére is sor került szombaton a középiskola nagytermében.
Negyvenedik alkalommal került megrendezésre az Utazás kiállítás a HUNGEXPO budapesti vásárközpontjában. Március 2-5. között Magyarország legnagyobb turisztikai seregszemléje több száz kiállítóval, kedvezményes utazási ajánlatokkal, nyereményjátékokkal és látványos programokkal várja a látogatókat.
Az idén már 1463 szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, és csak ezen a héten 530 ilyen tűzeset volt a száraz tavaszias időben - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője pénteken az MTI-t. Mukics Dániel közölte: az esetek kivétel nélkül emberi gondatlanságra vezethetők vissza.
A Rákóczi Szövetség március 15-i Diákutaztatási Programja keretében 100 iskola pályázott sikerrel a Kárpát-medencei utazási támogatásért.
Több közigazgatási illeték és igazgatási szolgáltatási díj megszüntetéséről döntött a parlament a kormány javaslatára.