Több, mint magabiztos győzelem
Szép számú nézősereg látogatott ki a hazai bajnokira a Baja ellen, ezzel is jelezve bizalmukat a csapat felé a jövőt illetően. Lendületesen kezdtek az oroszlányiak, uralták a saját térfelüket, gyors és eredményes támadásokat vezettek, hamar tíz pontos előnyre szert téve.
Az áldozatokra (nem) emlékeztek
Az Országgyűlés 2000. június 16-án hatályba lépett határozatával minden év február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította. 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták.
Két szakma leendő szakembereit avatták
Szalagavatójuk alkalmából ünnepelték a végzős diákokat pénteken a Tatabányai Szakképzési Centrum Eötvös Loránd Szakgimnázium és Szakközépiskola nagytermében a pedagógusok mellett szülők, rokonok, hozzátartozók és barátok.
Színes világ: boldog kiállítás
Ez egy boldog kiállítás. Ezek örömmel teli, energiával teli képek, örömben született alkotások... A többi között ezekkel a szívmelengető gondolatokkal ajánlotta az érdeklődők figyelmébe Kövesdi Mónika művészettörténész Sztancsik Zsuzsa alkotásait pénteken a környei Művelődési Házban, ahol „Színes világ” címmel nyílt meg az oroszlányi festőművész alkotói pályájának eddigi leggazdagabb önálló kiállítása. A rendezvényt Rajnai Gábor, Oroszlány alpolgármestere is megtisztelte jelenlétével.
Tájékoztató
A Német-Nyíres dűlők, valamint az Erőműi-tópart keleti oldalán fekvő területek ingatlanhasználói jogosultak és kötelesek a hulladékkezelési közszolgáltatást igénybe venni!
Fánkok versengtek
Míg tavaly 17, addig pénteken már 28 fajta édes finomság sorakozott a Rákóczi kultúrotthon asztalain, a harmadik alkalommal megrendezett fánksütő versenyen.
Szépkorúak farsangja
Farsangi mulatságot tartott az Örökifjak Nyugdíjas Klub városi csoportja. A jelmezek között hastáncost, horgászt, női rodeóst, matrózt, tavasztündért és cigánylányt is megcsodálhattak a jelenlévők.
Felvidéki értékeink
Nagy érdeklődés kísérte az oroszlányi Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetelét, melyen Kun Ferencz, az országos szervezet alapító tagja és kurátora tartott érdekes előadást az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kiállítótermében.
Megvan az ötmillió
Nem túlzott tavaly februárban Bogár Attila, a BorgWarner Turbo üzletágának ügyvezető igazgatója, amikor a négymillió balesetmentes üzemóra alkalmából megrendezett ünnepségen megjósolta az ötmilliós álomhatár elérését, hiszen már akkor 4,7 milliónál tartottak.
Elsődleges a kerékpárosok védelme
A Komárom-Esztergom Megyei Balesetmegelőzési Bizottság szakmai partnereivel együtt kedden értékelte az elmúlt évi tevékenységét és megfogalmazta 2017. évi célkitűzéseit.