Március 9-11-e között került megrendezésre az ausztriai Schettereggben a plochingeni síklub 12. síversenye, amelyen Oroszlányt 4 fős küldöttség képviselte.
Március 9-11-e között került megrendezésre az ausztriai Schettereggben a plochingeni síklub 12. síversenye, amelyen Oroszlányt 4 fős küldöttség képviselte.
Februárban a fogyasztói árak átlagosan 2,9%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ezen időszak alatt a legnagyobb mértékben a járműüzemanyagokat is tartalmazó egyéb cikkek és a szeszes italok, dohányáruk drágultak.
Mintegy kétszázan gyűltek össze szombat délután a műszaki középiskola nagytermében a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet hagyományos nőnapi eseményére, amire a helyiek mellett megérkeztek a társszervezetek tagjai is Mór-Pusztavámról, Várgesztesről és Vértessomlóról.
Hamar nagy előnyre tettek szert a hazaiak, csakúgy, mint Pápán. Tetszés szerint érték el kosaraikat, jött is az első időkérés a vendégek részéről. De ez sem használt a soproni fiataloknak, tovább nyílt az olló a játékrész végéig.
Lazók Zoltán polgármester és Beck Ferenc, az OSE elnöke köszöntötte péntek este a környék polgármestereit, alpolgármestereit, akik a konferenciateremben elsőként az új sportcsarnok építésének előzményeivel, majd a kivitelezés folyamatával ismerkedtek meg.
Ismét nagy érdeklődés kísérte az oroszlányi Rákóczi Szövetség csütörtöki történelmi előadását az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár kamaratermében. Az eseményen A SZENT KORONA ÉS KORONÁZÁSI KINCSEINK NYOMÁBAN című ismeretterjesztő dokumentumfilm vetítésére került sor.
Egyre többen vásárolnak webáruházakban az interneten, és ezzel párhuzamosan egyre több fogyasztói panasz is keletkezik ezekkel kapcsolatban – nyilatkozta Keszthelyi Nikoletta, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára.
Az elmúlt két hónapban, az előző év hasonló időszakához viszonyítva Komárom-Esztergom megyében 31 %-al csökkent a személyi sérüléses, 33 %-al az ittasan okozott balesetek száma – közölte Sólyáné Farkas Friderika r. alezredes sajtótájékoztatóján.
A BorgWarner Oroszlány Kft. Emissions Systems üzletágának dolgozói kollektívája 2017. március 7-én adta át támogatását a Hunyadi Mátyás Általános Iskolája diákjai részére. A hozzájárulást Mészárosné Fehérvári Mónika intézményvezető, Huma Erzsébet tanítónő és öt kisdiák vette át.
Ismét zsúfolásig megtelt az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár Olvasóterme, az "Így írnak Ők..." sorozat újabb előadásának alkalmából. Ezúttal helyi szerzőt köszöntöttek, Lázár Katalin óvodapedagógust, fejlesztő- és drámapedagógust, tehetséggondozó szakembert.