Több mint félszázan fogadták el a meghívást, s vettek részt csütörtökön Oroszlány vállalkozói estjén, aminek elsődleges célja – a tájékozódás mellett – az ismerkedés, a személyes párbeszéd, a kapcsolatok elmélyítése.
Több mint félszázan fogadták el a meghívást, s vettek részt csütörtökön Oroszlány vállalkozói estjén, aminek elsődleges célja – a tájékozódás mellett – az ismerkedés, a személyes párbeszéd, a kapcsolatok elmélyítése.
Megtelt szerdán délután a művelődési központ kamaraterme, ahová a település általános és középfokú iskoláiból a jól tanuló, jól sportoló diákok, illetve edzőik, felkészítőik kaptak meghívót, hogy átvegyék a jól megérdemelt városi elismeréseket.
A keddi képviselő-testületi ülés megkezdése előtt Lazók Zoltán polgármester méltatta az elhalálozott Juhász József életútját: egy szomorú hírt kell megosztanom önökkel. Juhász József, volt képviselőtársunk életének 56. évében hosszú betegség után elhunyt.
Idén január–szeptember között a bruttó átlagkereset 257 900 forint volt, 6,1%-kal több az előző év azonos időszakához viszonyítva – áll a KSH gyorsjelentésében. A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum 5,7%-os emelése, a fegyveres testületek illetményemelése, az egészségügyi és a szociális területen dolgozók részére kifizetett emelt bérkiegészítés, illetve kiegészítő pótlék is hatással volt.
Több mint egytucat napirendi pont várta a döntéshozókat a testület keddi ülésén, amelyen elsőként Lazók Zoltán polgármester számolt be a két ülés között történt fontosabb eseményekről, a hozott döntésekről, a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról.
Az idei évben hivatalosan november 25-én veszi kezdetét a Black Friday kezdeményezés, ahol számos akcióval találkozhatnak a vásárlók az üzletekben és a webáruházakban. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság hasznos tanácsokat kíván adni a vásárlóknak, amelyeket követve a fogyasztók felkészültebben vághatnak neki ennek a napnak.
Szákszendről és Bokodról is érkeztek érdeklődők az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete által szervezett hétfői programra, ahol három városi közösség ismertette tevékenységét.
Köztudott, hogy mutasson bármit a tabella, Sopronban mindig nehéz nyerni, foggal-körömmel harcolnak, legyen bárki az ellenfelük.
Szigetszentmiklóson rendezték meg a hónap elején a XXI. WKF Karate Diákolimpiát, ahol az oroszlányi versenyzők két ötödik pontszerző, és egy harmadik helyezést értek el, hétvégén pedig már a VI. Goju-Ryu Sziget Kupán mérették meg maguk Tökölön.
A Vágsellyei Kastély mintájára épül játszótér a közeljövőben a Haraszt-hegyen, amely a Pons Danubii, határon átnyúló pályázat részeként tanulási lehetőséget is biztosít a kikapcsolódás mellett. Minderről és az SRF ügy aktuális kérdéseiről és a közeljövő további elképzeléseiről Lazók Zoltán polgármesterrel beszélgetett Wágner Zsanett, a 24 ÓRA munkatársa.