Hír
2020. november 29.
Advent

Advent a keresztény kultúrkörben a karácsony napját megelőző negyedik vasárnaptól karácsonyig számított időszak. A karácsonyi ünnepkör advent első napjával kezdődik, és vízkeresztig tart. Advent első vasárnapja, amely Szent András napjához legközelebb eső vasárnap, egyúttal az egyházi év kezdetét is jelenti.

Hír
2020. november 29.
Gyertyagyújtás

Advent első vasárnapján Lazók Zoltán polgármester – a pandémiás helyzetre való tekintettel – az előző évektől eltérően egyedül gyújtotta meg a város adventi koszorújának első gyertyáját.

Hír
2020. november 28.
Advent idején nagyobb a lakástüzek veszélye

Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek.

Egészség
2020. november 27.
A magyar véradók napja

Először 1954. november 27-én adományoztak kitüntetéseket a sokszoros véradóknak. Ebből az alkalomból a Magyar Vöröskereszt 1987-ben javasolta, hogy 1988-tól kezdődően november 27. legyen a magyar véradók napja Magyarországon.

Hír
2020. november 26.
Csípős orvosság

Régen gyógyító tulajdonságai miatt ismerték, ma már inkább fűszerként használjuk, de a torma még mindig praktikus és olcsó "orvosság". Gyökeréből tinktúrákat, szirupot, bort, ecetet, lisztet vagy macerált oldatot is készítenek.

Hír
2020. november 25.
A Magyar Posta közleménye

Csütörtöktől az ország összes postáján a nyitást követő egy órában elsőbbséget biztosítanak a kiszolgálásban a 65 év felettieknek, ezért az idősek számára javasolják, hogy közvetlenül nyitás után érkezzenek, többi ügyfelüktől pedig türelmet kérnek- közölte a Magyar Posta szerdán az MTI-vel.

Hír
2020. november 25.
Megérkezett a fenyőfa

Advent közeledtével megérkezett a Szent Borbála térre a város idei karácsonyfája, mely immáron hatodik alkalommal került felállításra. A kb. 13 méter magas, formás fenyőt a Vértesi Erőmű Zrt. adományozta a városnak.

Évforduló
2020. november 25.
A Gulág áldozatainak emlékére

Ma van a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja. Az Országgyűlés 2012. május 21-én határozott úgy, hogy november 25-e legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ekkor léphetett ismét magyar földre azon politikai rabok első csoportja, amelynek tagjai túlélték a Gulág borzalmait.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek