Immáron 2. alkalommal szervezett roma tánctábort a Kále Lulugyi együttes, melyhez idén csatlakozott az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat is.
Immáron 2. alkalommal szervezett roma tánctábort a Kále Lulugyi együttes, melyhez idén csatlakozott az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat is.
Öt napos, napközis színjátszó tábort szervezett a HeMo Színi Stúdió a héten.
A törékeny szépségű növény jól ismert volt már az antik világban is, és sokféle célra hasznosították.
Az augusztus 20-i nemzeti ünnep miatt módosul a nyitvatartási rend a kormányablakokban és az okmányirodákban.
Az oroszlányi Lidl Áruház augusztus 30-ig (vasárnap) tart nyitva, majd felújítást követően, körülbelül 1 hónap múlva fogadja újra a vásárlókat.
Mint arról beszámoltunk, egyhetes fafaragó tábor kezdődött hétfőn a régi katolikus kápolnában az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Munkás Szent József Templom Alapítvány égisze alatt.
Az E.ON tájékoztatja Oroszlány lakosságát, hogy hálózatkorszerűsítés miatt a településen áramszünet várható a mellékletben szereplő helyszíneken, időpontokban.
Egyhetes fafaragó tábor kezdődött hétfőn délelőtt a régi katolikus kápolnában az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat és a Munkás Szent József Templom Alapítvány égisze alatt.
Rizzsel, tarhonyával, tojással, friss kenyérrel, bármivel is, de a nyár egyik legkedveltebb étele a lecsó. De, honnan ered a név? Hogy lett sokak kedvence az egyszerű, mégis nagyszerű, gyorsan elkészíthető, tápláló étel?
Az idén immáron harmadik alkalommal került vetítővászon a szabadtéri színpadra, a parkoló pedig ismét nézőtérré alakult a „Nyáresti zenés vetítések” újabb előadásán.