Közélet
2017. January 15.
Huszadik alkalommal rótták le kegyeletüket az áldozatok emléke előtt

Húsz évvel ezelőtt emlékeztek meg első alkalommal Oroszlányban a Don-menti csaták során elesett és eltűnt honvédekre, s azóta minden évben megrendezik az év első közösségi eseményét – idézte fel a kezdeteket szombat délután Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség városi elnöke.

Közélet
2016. December 30.
Óévbúcsúztató véradással

Bár kevesebben, mint tavaly, de így is közel 130-an érkeztek csütörtökön a Vöröskereszt és az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület hagyományos óévbúcsúztató véradására a művelődési központba.

Közélet
2016. December 21.
A civil kurázsi 10 éve

Megalakulásának 10. évfordulóján Ünnepi Térségi Fórumot tartott az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete (OTSZE) kedden a OKSZIK-ban.

Közélet
2016. December 19.
Mézes szépségek versenye

Ismét nagy sikerrel zárult az Oroszlány Barátainak Köre karácsonyváró rendezvénye, a mézeskalács kompozíciók, adventi koszorúk és díszített karácsonyfák versenye – tudtuk meg Fátrai Márta elnöktől.

Közélet
2016. December 06.
Kétnapos Mikulás program Oroszlányban

Kétezer ajándék várja hétfőtől az Oroszlány Barátainak Köre nevű civil szervezet jóvoltából a város kisgyerekeit a főtéren feldíszített mikulásházban. De más meglepetésre is számíthatnak az apróságok, hiszen míg a fehérszakállú két napon keresztül, kedd estig fogadja látogatóit, addig ezren a közelben felállított kisvasútra is felpattanhatnak, - az adományoknak köszönhetően - ingyen.

Közélet
2016. December 04.
Helyreállították az oltárképet

Ünnepi istentisztelet keretében mutatták be vasárnap délelőtt az oroszlányi evangélikus hívőknek azt a 224 éves oltárképet, aminek restaurálását az önkormányzat közel kétmillió forinttal támogatta.

Közélet
2016. December 04.
Örökifjak adventje

Hagyományosan egészségnappal, vércukor és vérnyomásméréssel, táplálkozási tanácsadással, számmisztikával, Bach virágterápiával vette kezdetét a hónap első napján az Örökifjak Klubjának programsorozata a borbálai közösségi házban.

Közélet
2016. November 29.
Több mint másféltonna adomány

Az elmúlt hétvégén szervezte meg az Élelmiszerbank a CIB Bank főtámogatásával a már hagyományossá vált karácsonyi adománygyűjtését. Ebben közreműködő szervezetként vett részt az önkormányzati Szociális Szolgálat.

Közélet
2016. November 27.
Megmérettetés a közéletben

Van ok a büszkeségre, foglalható össze Nagy Csaba elnöki beszámolójának lényege, ami szombaton hangzott el a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezetének évzáró rendezvényén, amelyre megtelt a művelődési központ kamaraterme.

Közélet
2016. November 26.
A Gulágok áldozataira emlékeztek

A Magyar Országgyűlés 2012. május 21-én a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjává nyilvánította november 25-ét.


Találatok száma: 405db
Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek