Tánc-Zene
2015. december 17.

Jubileumi karácsony

Nagyszabású karácsonyi hangversennyel búcsúztatták az évet szerdán a Bakfark Bálint AMI pedagógusai és diákjai.

Tánc-Zene
2015. december 14.

St. Martin

Több mint félezer ember előtt adott a szabadtéri színpadon nagysikerű karácsonyi koncertet vasárnap este St. Martin, aki a világ egyik legismertebb szaxofonművésze. Kezdő zenészként különféle együttesekben próbálta ki magát (Első Emelet, Prognózis, a Névtelen Nulla), majd egy zenekarral a karibi szigetvilágot bejáró luxushajón muzsikált egy évig.

Tánc-Zene
2015. december 13.

Díjkiosztó és pánsíp koncert

Fátrai Márta, az Oroszlány Barátainak Köre elnöke köszöntötte elsőként szombat délután a 12. alkalommal megrendezett szeretetkarácsony programjának résztvevőit a művelődési központ színháztermében, de már ezen ünnepi eseményt megelőzően sem unatkoztak a főtérre kilátogatók, hiszen a szabadtéri színpadon a József A. iskola diákjai adták elő karácsonyi műsorukat.

Tánc-Zene
2015. december 01.

Szabadtéri Advent

Immár három arany- és egy platinalemez büszke tulajdonosa Vásáry André, akinek hétfői koncertjére – a csepergő eső ellenére – számos érdeklődő érkezett a főtérre. Mint az internetes portálján megtudható, az ország egyik legjobb szoprán hangjának tulajdonosa népszerűségét több mint 12 év kemény munkával alapozta meg.

Tánc-Zene
2015. november 25.

Vonós siker

Kiváló eredménnyel szerepeltek hétvégén a szlovákiai Galántán a Bakfark Bálint AMI vonós hangszeres fiataljai.

Tánc-Zene
2015. november 19.

Cirill siker

Taroltak a Cirill táncstúdió tagjai a múlt héten Prágában, ahol egy világversenyen vettek részt. Csapatban taroltak a táncosok, hiszen minden indított koreográfiájuk aranyat ért, azaz első helyezést értek el:

Tánc-Zene
2015. szeptember 06.

Több százan fújták

Bár az idő lehetett volna kegyesebb, ennek ellenére sokan voltak kíváncsiak az idén 70 éves Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar programsorozatának szombati csúcseseményére, a fúvószenekarok fesztiváljára, ami zenés felvonulással és mazsorettek bemutatójával vette kezdetét délelőtt.

Tánc-Zene
2015. július 14.

Hírességek, barátok és vetélytársak

Nagy sikerű historikus hangversenyt adott szombaton az oroszlányi evangélikus templomban Baykov Boglárka (barokkfurulyák) és Bereczki Julianna (csembaló).

Tánc-Zene
2015. július 06.

70 év, 70 perc

Június közepén vette kezdetét a főtéren a Zenés Nyári Találkozások című zenés sorozat, aminek vasárnapi állomásán Sági Richárd karnagy köszöntötte a közönséget.

Tánc-Zene
2015. július 02.

Cirill bajnok

Jól szerepeltek a Cirill táncstúdió tagjai a 2015-ös balatonfüredi Magyar Látványtánc Európa bajnokságon, ahol taroltak a kicsik, hiszen mind a két indított koreográfiájuk a dobogó legfelső fokáig menetelt. Első lett a Tengerre című mazsorett formáció, és ugyancsak 1. lett az Életre kelt kirakat című akro dance száma is a Mirabell csoportnak.


Találatok száma: 95db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek