Argentin nap Oroszlányban
Majkon kezdte programját szombaton délben Claudio Giacomino miniszter, az Argentin Köztársaság budapesti ügyvivője, akit Lazók Zoltán oroszlányi polgármester és File Beáta jegyző, valamint Kutschi András prépost, a program szervezője kísért el a kastélyegyüttesbe.
Tehetségek a színpadon
Nyolcvan fiatal 32 produkcióban mutatkozott be pénteken délután a városi tehetségkutató elődöntőjében, a Bányász Klubban.
Jelentkezzen, tanuljon
Folyamatosan keresi az oroszlányi önkormányzat azokat a lehetőségeket, amelyek keretében az alacsony iskolázottságú, piacképtelen szakmai végzettségűeknek segítséget tud nyújtani különféle képzési lehetőségek biztosításával.
200 ezer a nyomravezetőnek
Eljárást folytat az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen tettes ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, aki 2015. február 2-án 17 óra 40 perc körüli időben bement egy oroszlányi dohányboltba, ahol késsel a kezében az eladót a kassza tartalmának átadására kényszerítette. Miután a 170 centiméter magas, 25-30 év körüli ismeretlen férfi megszerezte a pénzt, gyalogosan elmenekült.
Hatszázmilliós projektzárás Oroszlányban
Befejeződött az oroszlányi óváros fejlesztésének I. üteme az élhető és szolgáltató városközpont létrehozását megcélzó projekt keretében. A mintegy 600 millió forintos beruházás záróeseményére csütörtök délután került sor, ahol Lazók Zoltán polgármester üdvözölte a megjelenteket és ismertette a megvalósult fejlesztéseket.
A távhő tranzit vezeték építése
Elterelésekre, forgalomkorlátozásokra kell számítani a Dózsa György úton, a Szeptember 6. utca kereszteződésétől lámpás forgalom szabályozás lesz.
Önkormányzó fiatalok
Sajnos pont azok a fiatalok voltak kevesen, akikért a keddi rendezvényre sor került az oroszlányi művelődési központban.
Fát osztottak a rászorultaknak
Húsz köbméter tűzifát osztottak szét kedden az oroszlányi önkormányzat Szociális Szolgálatának munkatársai – tájékoztatott Laczkovics Irén, a szolgálat szakembere. A fát a Vértesi Erdő Zrt. oroszlányi erdészete ajánlott fel.
Befejezte misszióját a Szolgáltató
Öt eseményt magában foglaló programsorozat zárult le kedden délután a Beatrix szállóban, ahol a Szolgáltató Városközpont projekt befejezéseként az Oroszlányi Járási Munkaügyi Hivatal az Oroszlányi Szolgáltató Zrt. és Oroszlány önkormányzata közösen rendezte meg a „Vállalkozói gazdaságfejlesztő fórumot”, valamint az ”Állás és képzési börzét”.
Folyamatos ellenőrzés
Nem történt személyi sérüléssel járó közúti közlekedés baleset 2015. április 12-én Komárom-Esztergom megyében, ahol a rendőrség fokozott közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott. A rendőrök az M1-es autópályán, valamint az egy- és kétszámjegyű főutakon mérték a járművek sebességét, ellenőrizték a járművezetőket, azok okmányait.