Vidám, forró hangulatú estével köszöntötték vendégeiket szombaton a Bakfark Bálint művészeti iskola diákjai és tanárai, akik több meglepetés produkcióval is kedveskedtek a gimnázium zsúfolásig megtelt nagytermében helyet foglaló közönségnek.
Vidám, forró hangulatú estével köszöntötték vendégeiket szombaton a Bakfark Bálint művészeti iskola diákjai és tanárai, akik több meglepetés produkcióval is kedveskedtek a gimnázium zsúfolásig megtelt nagytermében helyet foglaló közönségnek.
Három évvel ezelőtt határozta el Oroszlány Barátainak Köre, hogy programokkal teszik emlékezetessé a hamvazószerda előtti három napot – tájékoztatott Fátrai Márta a civil közösség vezetője, aki az önkéntesekkel már vasárnap korareggel a Rákóczi kultúrotthon udvarán serénykedett, ahol kezdésként a hagyományőrző disznótorra került sor.
1987 végén középiskolásokból alakult a Kinopuskin együttes, amelyben fennállása során 25 tehetséges, fiatal muzsikus-egyéniség fordult meg. 1988-tól vidéken, majd a fővárosban is gyakran látott vendégek voltak.
Magyarországon is megrendezésre kerül 2014. február 11-én a „Biztonságosabb Internet Nap- Safer Internet Day”, egy globális kampány részeként. Célja, hogy az internetet rendszeresen használók információt kapjanak annak veszélyeiről. Ennek keretében szeretnénk felhívni a figyelmet néhány, a fiatalokat kiemelten érintő problémára.
Oroszlány önkormányzata döntött arról, hogy a 2015. évi költségvetésében 38 millió forintot különít el az oroszlányi társasházi és lakásszövetkezeti energiahatékonysági fejlesztések minél szélesebb körű megvalósítása érdekében.
Bizottsági ülések, egyeztetések sokasága előzte meg az oroszlányi képviselő-testület keddi ülését, amelynek fő napirendje, az idei költségvetési rendelet megalkotása volt.
Egy oroszlányi általános iskolás diák egy hónapon át hordott a gyomrában egy iskolai sorverseny közben véletlenül lenyelt ötvenforintost, az iskola nem firtatná az ügyet, de a szülők perelnek - írja a Blikk hétfői száma.
Szerettei körében ünnepelte 95. születésnapját vasárnap Svanda Mihályné, akit ez alkalomból az önkormányzat nevében felköszöntött Lazók Zoltán polgármester is, valamint tolmácsolta a miniszterelnök üdvözletét.
Immár tizennegyedik alkalommal rendezte meg farsangját szombaton az oroszlányi Gárdonyi Géza könyvtár a művelődési központban, ahol Takács Tímea intézményvezető köszöntötte a szépszámú vendégsereget. A program a térség települései számára is meghirdetett „Ne habozz, lapozz!” című olvasási akció eredményhirdetésével vette kezdetét.
Süti és üdítő is kellett ahhoz, hogy a meghívottak beléphessenek a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény pénteki farsangi mulatságára, ahol elsőként a nagyterem változott a Csodák Palotájává, ugyanis itt került sor a maskarás felvonulásra, amire a pedagógusok is az alkalomhoz illően öltöztek. Királylányok, boszorkányok, varázslók sorakoztak a bemutatkozáshoz, de szinte valamennyi film- és mesehős ott volt a Csodák Palotájában, ahol szorgalmasan jegyzeteltek a zsűri tagjai, majd az intézmény termeiben folytatódott a program.