Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról, illetve az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.
Szombat délután megjelent a Magyar Közlönyben a védelmi intézkedések meghosszabbításáról, valamint a védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról, illetve az oktatási intézmények megnyitásáról szóló rendelet.
A legutóbbi online testületi megbeszélésen elfogadásra került az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2020. évi beszámolója, melyet dr. File Beáta jegyző készített elő.
A Századvég Konzorcium és a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya közvélemény kutatást végez a civil szervezetek helyzetéről, működési környezetéről, annak befolyásoló tényezőiről.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendelet szerint az óvodai beiratkozásra a tárgyév április 20-a és május 20-a között kerül sor.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében a „Civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.
Az OSE Lions a play-outra, az Egis Körmend a play-offra készülhet az utolsó alapszakasz-fordulót követően, előtte azonban egymás ellen zárták a bajnokság első periódusát a 24. fordulóban, mely vendég győzelemmel zárult.
Az Országgyűlés 2015-ben II. Rákóczi Ferenc Emléknappá nyilvánította március 27-ét, a nagyságos fejedelem születésnapját. E jeles dátum alkalmával a Rákóczi Szövetség oroszlányi szervezete minden évben méltón tiszteleg. Idei megemlékezésükön – mely korábban került online felvételre – Rákóczi várak nyomában címmel Nagy Roland történész, a Soproni Egyetem levéltárosa tartott vetített képes előadást.
Az Országos Rendőr-főkapitányság a koronavírus-járvány idején elkövetett csalások megelőzése érdekében sajtóközleményt adott ki.
Lazók Zoltán polgármester 9 napirendhez kapcsolódó döntés tervezetét egyeztette az oroszlányi képviselő-testület tagjaival internetes munkamegbeszélés keretében csütörtök délután.
A járványügyi helyzetre való tekintettel, az utasok és az autóbusz-vezetők védelmében a Volánbusz rendkívüli intézkedést vezet be: a közszolgáltatás folyamatos fenntartása érdekében március 29-től, hétfőtől valamennyi járatán felfüggeszti az első ajtós felszállást, a járművezetőket pedig kordonnal határolja el az utastértől.