Ismét zenétől volt hangos a KFMKK kamaraterme, ahol a „Bulizóna” rendezvénysorozat keretében a helyi The False együttes szórakoztatta az érdeklődőket.
Ismét zenétől volt hangos a KFMKK kamaraterme, ahol a „Bulizóna” rendezvénysorozat keretében a helyi The False együttes szórakoztatta az érdeklődőket.
Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. felhívja a tisztelt városlakók és közlekedők figyelmét, hogy a Társaság az előre tervezett és a Polgármesteri Hivatallal egyeztetett éves fakivágási, ritkítási ütemterv keretében az elkövetkező időszakban is folytatja a településen a sérült, beteg, balesetveszélyes, vagy elhalt fák kivágását, illetve visszavágását, gallyazását.
A korábbi megtisztelő felkérésnek eleget téve, az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. 2020. február 20-án szakmai előadást tartott Budapesten a Magyar Mérnöki Kamarában az Oroszlány-Kecskéd-Környe-Tatabánya között megépült kerékpárúttal kapcsolatban.
Két osztály fejezi be tanulmányait idén a TSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. A 36 diáknak pénteken tűzték mellükre a szalagot, amely mostantól jelzi: új élet küszöbére érkeztek.
Egy nemzetközi kosárlabda kupasorozatba nevezett be az OSE. Ez a kupasorozat 300 csapatot érint szerte Európában, U12, U14 és U16-os korosztályban. Az U16-os csapatok egy csoportja Oroszlányon mérkőzik meg egymással a csütörtöktől vasárnapig tartó tornán.
Érdekes produkcióval érkezett Oroszlányba a Filharmónia Magyarország. A KFMKK színpadán zenét és táncot egyszerre láthatott a közönség.
Farsangi mulatságot szervezett a szépkorúaknak az Önkormányzati Szociális Szolgálat Időseket Ellátó Szervezeti Egysége.
Nagy érdeklődés mellett került megrendezésre a Rákóczi Szövetség csütörtöki összejövetele, melyen egy megrázó történelmi filmvetítésre került sor a KFMKK kamaratermében Dunajszky Géza felvidéki tanár, közíró közreműködésével.
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár várja a civil szervezetek jelentkezését a „XXIV. Civileké a Ház” rendezvénysorozatra.
Májusra minden okmányirodában, kormányablakban lesz jelnyelvi segítség.