Egy kis egyesület sikeres éve – ez volt 2018. – kezdte évértékelő beszámolóját szombat délután Likerecz Attila, a súlyemelők vezetőedzője.
Egy kis egyesület sikeres éve – ez volt 2018. – kezdte évértékelő beszámolóját szombat délután Likerecz Attila, a súlyemelők vezetőedzője.
Péntek esti bemutatójával megkezdte ez évi évadját „Az én zeném” sorozat a művelődési központban.
Közeleg az influenzaszezon. A betegség megelőzésére alkalmazandó térítésmentes influenza oltóanyagok a felnőtt/gyerek háziorvosok részére biztosítva vannak.
Januárban két alkalommal, 17-én, csütörtökön és 23-án, szerdán szállítják el az OKÖ Zrt. munkatársai közterületekre kitett karácsonyfákat.
Sokak számára meglepetés lehet, de a csak elől világító menetfény eleget tesz a KRESZ előírásának.
Év végére a mezőgazdasági termelői árak 2017 azonos időszakához képest 4,4%-kal nőttek, amit a növényi termékek árának 9,1%-os emelkedése, illetve az élő állatok és állati termékek árának 3,1%-os csökkenése eredményezett.
Nagy Csaba köszöntötte szombat délután a Rákóczi Szövetség 22. alkalommal megrendezett doni megemlékezésén megjelenteket.
Tovább csökkent a megyénkben nyilvántartott álláskeresők száma az egy évvel korábbihoz képest, így a munkanélküliségi ráta jelenleg 2,2% - hangzott el a kormányhivatal sajtótájékoztatóján.
Helyszíni ellenőrzések Komárom-Esztergom megyében a 3. héten.
Rendkívüli üléssel kezdte munkáját csütörtök délután a város képviselő-testülete, amin egyetlen napirendi pont megvitatása várta a döntéshozókat: a Szociális Szolgálat Családok Átmeneti Otthonának ideiglenes elhelyezése.