Hétfőtől szerdáig lomtalanítás
A környezetszennyezés elkerülése érdekében az elektromos berendezéseket, háztartási eszközöket, izzókat, elemeket az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt telephelyén tudják leadni. A lomhulladékokat legkésőbb a lomtalanítás napján reggel 6 óráig helyezzék ki a közterületre!
Útfelújítás
Tájékoztatjuk a Tisztelt Közlekedőket, hogy Oroszlány Város Önkormányzata korábbi döntésének megfelelően előreláthatólag 2019. szeptember 12-től megkezdődnek a Táncsics Mihály helyi közút út és járdafelújítási munkái az alábbi szakaszokon:
Ősszel jobban kell vigyázni
Beköszöntött az ősz, fel kell készülni a csapadékkal borított, falevelektől csúszóssá váló utakon való közlekedésre.
Meghívó
Lakossági fórum a településfejlesztési koncepcióról.
Sorsoltak
Hétfőn, 16.30-kor, a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, kisorsolta a polgármester- és képviselő-jelöltek sorrendjét a helyi választási bizottság. A szavazólapokon a hétfői ülésen megállapított sorrendben szerepelnek majd a nevek.
Fiatalok a tatamin
Az őszi versenyidőszak első megmérettetésére, a 33. Nemzetközi Bányász Kupára a 12 hazai egyesület mellett 1 osztrák és 1 szlovák klubból 114 versenyző érkezett Oroszlányba a hétvégén.
Tájékoztató - Fogorvos
Szeptember 13-ig csak az ügyeleti és sürgősségi ellátást biztosítják.
Rekorddöntögetés évről évre
Hűvös idő, kellemetlen eső, s, hogy mégis az eddigi legsikeresebb 24 órás váltófutást rendezték meg szombattól vasárnapig az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) Kószák szakosztályának tagjai, az talán a baráti csapat közösségformáló erejének is tulajdonítható.
Oroszlányi főzősiker
Szombaton rendezték meg a felvidéki Léva városában a X. Lévai Nyári Fesztivált. A gazdag programokat felvonultató eseményre a nagy történelmi múltra visszatekintő vár udvarában került sor.
Családi nap a biztonság jegyében
Színes akadálypályák, berregő autók és motorkerékpárok mellett, barátságos rendőrök igyekeztek felhívni a figyelmet szombaton a közlekedési szabályok betartásának fontosságára.