Gyerekenként alig több mint 20 ezer forintot költöttek a háztartásokban a tavalyi iskolakezdés idején – áll a KSH gyorsjelentésében.
Gyerekenként alig több mint 20 ezer forintot költöttek a háztartásokban a tavalyi iskolakezdés idején – áll a KSH gyorsjelentésében.
Halálának századik évfordulóján, Csáth Géza délvidéki magyar íróról, orvosról, zeneszerzőről emlékeztek meg az OKSZÍK-ban.
Megjelent a Panasza van? Segítünk! című fogyasztóvédelmi kiadványsorozat új, 7. és 8. füzete, amely összefoglalja a közműszolgáltatás ki- és visszakapcsolásának szabályait, valamint a legfontosabb közműszolgáltatásokkal kapcsolatos tudnivalókat a társasházak számára.
4307 létesítmény ellenőrzése, csaknem 12 ezer vizsgált termék, 34 tonnát meghaladó forgalomból kivont élelmiszer és mintegy 22 millió forint kiszabott bírság mutatja számokban az idei nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés végeredményét.
Az ország több pontján megkezdődött a szüret, egyes helyeken már a mustot érlelik a pincékben. A must erjedése során mustgáz keletkezik, amely nem megfelelő körülmények között komoly veszély jelent. Szellőztetéssel, valamint szén-dioxid-érzékelő elhelyezésével elkerülhető, hogy veszélyes mennyiségben felhalmozódjon, illetve balesetet okozzon a gáz.
Megkezdődött a tanév, folytatódik a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság iskola rendőre programja.
Megállapodást kötött a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság a megyében működő Tankerületi Központokkal.
A retró és a nosztalgia jegyében született meg az idei Bányásznap utolsó délutánjának programja, és a szervezők arra is nagy gondot fordítottak, hogy zömében oroszlányi előadók szórakoztassák a nagyérdeműt.
Hatodik alkalommal hirdették meg a művelődési központ munkatársai a bányásznapi főzőversenyt, amire 24 csapat nevezett, közel 200 résztvevővel.
Ajándékkal érkezett Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő a III. Oroszlányi Fúvószenekari Találkozóra, melynek szombaton adott otthont a város főtere.