Gál Domonkos köszöntötte elsőként szombaton a bányamentőket és az egykori XX-as akna volt dolgozóit és családtagjaikat abból az alkalomból, hogy nyolcadik alkalommal rendezték meg közösségi programjukat a ma már kiállítóhelyként működő intézményben.
Gál Domonkos köszöntötte elsőként szombaton a bányamentőket és az egykori XX-as akna volt dolgozóit és családtagjaikat abból az alkalomból, hogy nyolcadik alkalommal rendezték meg közösségi programjukat a ma már kiállítóhelyként működő intézményben.
„A hangulat adott, már csak a sör, a bor és a pálinka hiányzik!” - mondta egy néző a 69. Bányásznap csilletoló versenyén. Azt ugyan nem tudjuk, hogy sörrel, borral, vagy pálinkával melegítettek-e be a csapatok, de, hogy jól tolták, az biztos!
A Bányásznapok nem csak a tiszteletadásról és az emlékezésről szólnak, hiszen az önfeledt szórakozás is helyet kap mindig, a közel hetvenéves rendezvényen.
Két kiállítás is nyílt pénteken, amelyek a bányászmúlt, a bányászhagyományok előtt tisztelegnek.
A bányászok és a bányászat előtt tisztelegtek pénteken az egybegyűltek a Szent Borbála Téren a hagyományos Bányásznapi koszorúzási ünnepségen. A főhajtás végén díszes megyezászlóval gazdagodott a város.
Négynapos, nagyszabású rendezvénysorozat kezdődött csütörtök délután a szabadtéri színpadnál, ahol elsőként a nyugdíjas bányászok ünnepelték a 69. Bányásznapot.
Huszonhat osztály közel 600 diákját köszöntötte csütörtök délután Lazók Zoltán polgármester a Hunyadi iskola tanévnyitó ünnepségén. A városvezető Szent-Györgyi Albert gondolatait idézte, miszerint „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."
Míg pár évvel ezelőtt nyolc hónapos nyitvatartása alatt sem érte el a négyezret a Bányászati Múzeum látogatóinak száma, addig augusztus közepéig közel 6 ezren váltottak jegyet a kiállítóhely megtekintésére. Ezt egészítette ki az az ezer kisgyerek és 70 év feletti vendég, akik ingyen tekinthették meg a tárlatot.
Az előzetes adatok szerint 2019. első félévében a születések száma 2,8 százalékkal kevesebb, a halálozásoké 1 százalékkal több volt, mint 2018. azonos időszakában. Ennek következtében a természetes fogyás 7,9 százalékkal, 1892 fővel nőtt 2018 január–júniusához képest.
Kellemetlen, esős időben ünnepelte fennállásának száznyolcadik évfordulóját az Oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület vasárnap. A Szent Flórián téren tartott megemlékezésen Tyukodi József elnök köszöntötte a meghívott vendégeket, köztük Lazók Zoltán polgármestert.