A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében helyi és vendég előadók is fellépnek a december 30-i előszilveszteren, az oroszlányi szabadtéri színpadon.
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében helyi és vendég előadók is fellépnek a december 30-i előszilveszteren, az oroszlányi szabadtéri színpadon.
Az ünnepek alatt szinte mindannyian hajlamosak vagyunk a megszokottnál több élelmiszert vásárolni, illetve azokból több ételt főzni.
A karácsony a legszebb ünnep. Az embereknek ugyanakkor mást és mást jelent: van, akinek a szeretetet, a fényt, vagy éppen Jézus születését.
Sikeresen pályáztak térségünk önkormányzati tűzoltó parancsnokságai (Nagyigmánd, Ács, Oroszlány), akik mintegy 4-4-4 millió forint támogatást nyertek
Száz darab kötettel ajándékozta meg az oroszlányi könyvtárat a Szülőföld Könyvkiadó.
3 millió forintot adományozott a tatabányai Szent Borbála Kórházért Közhasznú Alapítvány számára a SUEZ Water Technologies & Solutions Hungary Kft. A pénzügyi teljesítés már megtörtént, az adományozási szerződést Laczó Krisztina pénzügyi vezetőtől a Szent Borbála Kórház részéről Dr. Csajági Sára orvosigazgató-helyettes, valamint az alapítvány képviseletében Barsi Erika vette át 2022. december 21-én.
A József Attila Általános Iskola tanulói révén, szerdán délelőtt ismét megtelt a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színházterme.
A falusi Szent József kápolna idén felújításra került, megteremtve a feltételeket a helyi karitász szervezet hatékonyabb munkájához.
Hosszú évek óta hagyomány, hogy a Vérteserdő Zrt. óvodákba, iskolákba, templomokba, különféle szervezetekhez visz decemberben fenyőfát, hogy a megajándékozottak karácsonyfává varázsolhassák.
A Pons Danubii Európai Területi Társulás 2022. december 20-án tartotta idei utolsó közgyűlését az észak-komáromi városházán. A rendezvényen Oroszlány városát Dr. Molnár Miléna aljegyző képviselte.