A bronzvasárnap advent második vasárnapja, amikor a második gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún.
A bronzvasárnap advent második vasárnapja, amikor a második gyertyát gyújtjuk meg az adventi koszorún.
Sikeresen teljesítették a küldetést a Maker’s Red Box Zöld mérnökök szakkör résztvevői az oroszlányi Digitális Tudásközpontban.
1992 óta december 3. a fogyatékkal élő emberek világnapja, amely elsősorban azokra az embertársainkra igyekszik irányítani a közfigyelmet, akik balesetek, betegségek, katasztrófák során szenvedtek egészségkárosodást, vesztették el testi épségüket, korábban meglévő, különböző képességeiket.
Jogosnak vélt tartozás miatt ment a sértetthez a 23 éves F. Krisztián és a 30 éves F. Zoltán november 29-én délután. Az oroszlányi lakásnál a bejárati ajtót ütni-verni kezdték, és közben kiabáltak.
A határidőig 4,6 millió lakás- és 9,2 millió személyi kérdőív érkezett be, a végleges eredményt állami adatbázisok felhasználásával állapítja meg a KSH. Várhatóan az idei volt az utolsó hagyományos népszámlálás Magyarországon. A tervek szerint a következő összeíráshoz az adatokat már kizárólag adminisztratív források feldolgozásából fogja kinyerni a statisztikai hivatal.
Idén bezárta kapuit az Oroszlányi Bányászati Múzeum.
Oroszlány Város Önkormányzata „Oroszlányi zöldfejlesztések – TOP-PLUSZ-1.2.1-21-KO1-2022-00046” címmel 2022. februárjában nyújtott be pályázatot a Malom-tó és környezetének fejlesztése érdekében.
A Benedek Iskola Gyermekeiért Közalapítvány karácsonyi kézműves és sütivásárt szervez december 3-án.
Szerdán délután ünnepélyes keretek között adták át az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola új sporteszközét.
Átírták a villamos energiáról szóló törvény alkalmazásának szabályait - derült ki a kedd este megjelent Magyar Közlönyből.