Szombaton a lányoké volt a főszerep az oroszlányi Digitális Tudásközpontban.
Szombaton a lányoké volt a főszerep az oroszlányi Digitális Tudásközpontban.
Az Euro Controle Route (ECR) elnevezésű nemzetközi akció keretében, országosan egységes tematika alapján végzi valamennyi kormányhivatal a közúti ellenőrzéseit, melynek célja, hogy a közlekedésbiztonságra közvetlenül kockázatot jelentő, nem megfelelő személy- és áruszállító gépjárműveket kiszűrje a forgalomból.
Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatalhoz tartozó települések vonatkozásában a népszámlálással kapcsolatos pótösszeírás helyszínei és időpontjai az alábbiak:
Az oroszlányi Bihari Bianka Amina 3. osztályos kislány évek óta 1. típusú vércukorproblémával küzd.
2023. január 1-től nem kell majd bemutatni a jogosítványt és a forgalmi engedélyt közúti igazoltatáskor, és ezért semmilyen módon nem szankcionálhatják a vezetőket - írja a Telex.
Civil Információs Napot szervezett a Megyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ, az Oroszlány és Térsége Civil Szervezeteinek Egyesülete és Oroszlány Barátainak Köre november 16-án, szerdán a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban az oroszlányi civil szervezetek tagjai számára.
Érdektelenség kísérte az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat hétfői közmeghallgatását, melyen a négy képviselőn kívül mindössze két városlakó vett részt.
Szeptember 16-án indította el a We Love Cycling Magyarország a megyék versenyét, mely során bárki tekerhetett és gyűjthetett virtuális kilométereket a megyéjéért. Szerencsére sokan éltek az alkalommal, tekertek és applikációk segítségével gyűjtötték a távot. Komárom-Esztergom megye a 7. helyen végzett a 19 közül.
Péntektől vasárnapig kerül sor az év legnagyobb élelmiszergyűjtő akciójára a Magyar Élelmiszerbank Egyesület szervezésében.
Ünnepélyes keretek között adták át hétfőn délután a „Jó tanuló, jó sportoló” elismeréseket a Krajnyik „Akác András Sportcsarnokban. A képviselő-testület október 27-én döntött arról, hogy a város sport- és tanulmányi eredményeiben kiemelkedő diákjait idén is megjutalmazza.