Ünnepségre és munkájuk méltatására várták szerda délután a város pedagógusait és óvodapedagógusait a gimnázium nagytermébe, ahol elsőként a Hunyadi iskola diákjainak alkalomhoz illő műsora lepte meg a megjelenteket.
Ünnepségre és munkájuk méltatására várták szerda délután a város pedagógusait és óvodapedagógusait a gimnázium nagytermébe, ahol elsőként a Hunyadi iskola diákjainak alkalomhoz illő műsora lepte meg a megjelenteket.
Milliós nagyságrendű kár keletkezett az ünnepi hétvégén a Brunszvik Óvodában, amit az óvoda dolgozói kedden, az intézmény nyitásakor vettek észre. A gyermekmosdóban egy flexibilis melegvíz bekötő vezeték kilyukadt, melyből rendkívül forró víz lövellt ki, és az ebből keletkező gőz a főbejárati, baloldali épületszárnyban lévő helységeket, valamint két csoportszobát érintett.
Az elmúlt 5 évben Oroszlány Város Óvodáiban az óvodai férőhelyek száma magasabb volt, mint az óvodába jelentkező gyermekek létszáma. Az utóbbi 3 évben azonban a gyermekek születésének száma megnövekedett, és ez újabb férőhelyek kialakítását teszi szükségessé – áll abban az előterjesztésben, amelyről - többek között - keddi ülésén tárgyalt a képviselő-testület.
Csaknem négymilliárd forinttal nőtt a kórházak adósságállománya februárban az előző hónaphoz képest – áll az mno.hu összesítésében.
Huszonöt fiatal lakik jelenleg a Móra Ferenc Kollégiumban, ami otthont kínál mindazoknak, akik ellátása, segítése a szülő(k) munkabeosztása, a lakóhely iskolától való távolsága, esetleg a család szociális helyzete miatt nehézségbe ütközik.
Igazi sztárvendég tartott előadást életéről és űrhajós élményeiről hétfőn délelőtt a sportcsarnokban Farkas Bertalan, az egyetlen magyar, aki eddig járt az űrben.
Oroszlány harmadik intézményeként, 1962-ben kezdte meg működését a város szívében a ma már Hunyadi Mátyás nevét viselő iskola, ami két ütemben épült: az egyik szárny 1962-ben, a másik 1970-ben.
A megyei pályaválasztási kiállítás családi napján, szombaton a szervezett iskolalátogatásokon túl, számos család is felkereste Tatabányán a Földi Imre Sportcsarnokot. A továbbtanulási lehetőségeket bemutató rendezvényt három nap alatt háromezer-ötszáznál több érdeklődő tekintette meg, köztük sokan Oroszlányból is.
Fél évszázad fotói relikviái, emlékei fogadták a vendégeket péntek délelőtt a művelődési központ kiállítótermében, amelyek a jubileumát ünneplő Benedek Elek EGYMI, Óvoda, Általános Iskola és Kollégium elmúlt évtizedeinek emlékezetes pillanataira emlékeztettek.
Több százan várták csütörtök koraeste a szabadtéri színpad előtti téren, hogy a Brunszvik óvoda apróságai előadják Márton napi játékukat, majd a jelenlévők – köztük a város többi óvodájának lakói – lámpás felvonulással tették még emlékezetesebbé a programot.