Szaktantermek a gimnáziumban
Zsúfolásig megtelt szerda délután a Hamvas Béla Gimnázium díszterme az új természettudományi laboratóriumok ünnepélyes átadóján. Számos meghívott vendég – többek között Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő, Lazók Zoltán polgármester, Szabó Mihály alpolgármester és Molnár Miléna aljegyző – tette tiszteletét az alma mater rendezvényén.
Szalagot kaptak
Két osztály ötven diákja állt megilletődötten szombaton a Hamvas Béla Gimnázium szalagavató ünnepségén, s kapta meg a szellemi érettség szimbólumát. Kisné Varga Gabriella a 12.a osztályt, Gőgh Zoltán pedig a 12. b fiataljait kísérte az oktatási intézmény földszinti nagytermébe, a szalagtűzés, a tánc és a bál helyszínére.
Tudományos előadások a gimiben
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság, Oroszlány Város Önkormányzata és a Hamvas Béla Gimnázium összefogásának eredményeként idén első alkalommal, Oroszlány adott otthont a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából szervezett megyei rendezvénynek.
Modern otthon az otthontalanoknak
160 millióból teljesen megújult az Önkormányzati Szociális Szolgálat épülete és a Családok Átmeneti Otthona.
Vége a vakációnak
Huszonhat osztály közel 600 diákját köszöntötte csütörtök délután Lazók Zoltán polgármester a Hunyadi iskola tanévnyitó ünnepségén. A városvezető Szent-Györgyi Albert gondolatait idézte, miszerint „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."
Országismereti verseny a gimnáziumban
Immár harmadik alkalommal rendezte meg a gimnázium idegen nyelvi munkaközössége a spanyol nyelvű országokról szóló országismereti versenyt.
Óvodaavató
Több mint negyven apróságak ad otthont az ófaluban újranyitott Meseliget óvoda, amelynek ünnepélyes avatóünnepségére csütörtök délelőtt került sor.
Új autók álltak szolgálatba
Évente 365 napon keresztül üzemben volt és szállította az ételeket a Szociális Szolgálat Opel Astrája, amelynek motorjában több mint 200 ezer kilométer gyűlt össze a 18 évvel ezelőtti üzembeállítás óta.
Szalagavató a gimnáziumban
A végzősök bevonulásával vette kezdetét szombat este a gimnázium szalagavató ünnepsége.
Színesdiplomásokat és pályakezdőket köszöntöttek
Bensőséges hangulatú ünnepség keretében köszöntötték a Bakfark Bálint iskola dísztermében szerdán az arany- és gyémántdiplomás pedagógusokat, valamint a város pályakezdő fiataljait.