Az elmúlt években egyre többször vágnak át kivitelezési munkák során föld felszíne alatt húzódó gázvezetékeket tudatlanságból, vagy gondatlanságból, de az sem ritka, hogy a felszín feletti gázvezeték-kiállásokat rongálják meg.
Az elmúlt években egyre többször vágnak át kivitelezési munkák során föld felszíne alatt húzódó gázvezetékeket tudatlanságból, vagy gondatlanságból, de az sem ritka, hogy a felszín feletti gázvezeték-kiállásokat rongálják meg.
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 0,5%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. A legnagyobb mértékben a szeszes italok, dohányáruk drágultak, míg az üzemanyagok és a háztartási energia ára csökkent – tette közzé a friss adatokat a KSH.
Fokozott tűzveszély alakult ki a kánikula és a csapadékmentes időjárás miatt, ezért az erdőkre, a fásításokra, valamint az erdők és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területekre 2015. július 3-án általános tűzgyújtási tilalmat rendelt el a földművelésügyi miniszter.
Néhány évvel ezelőtt kezdődött el a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének kezdeményezésére a „Köszöntjük…” című sorozat, amelyre rendszerint határon túli magyar vendégeket hívnak meg, hogy mutassák be településüket.
Jön a kánikula, ezért a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az országos tiszti főorvos szombat éjféltől szerda éjfélig – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
Életbe lépett július elsején a megváltozott ipari parki menetrend – tájékoztatott Illés Józsefné személyszállítási üzletágvezető.
Megkezdődött a nyári szünet 2015. június 16-án az oktatási intézményekben, ami augusztus 31-ig tart – tájékoztatott Biró Mónika tankerületi igazgató. A város iskolái számos táborozási lehetőséget kínálnak, ahol diákjaik nem csak nyaralhatnak, de közben hasznosan tölthetik el szabadidejüket is.
2015 első négy hónapjában 29 184 gyermek született, 3,0%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 48 929 volt, ami 2014. január–áprilishoz viszonyítva különösen nagymértékben, 12%-kal emelkedett. A természetes fogyás 19 745 fő volt, 4518-cal több az egy évvel korábbinál – áll a Központi Statisztikai Hivatal most közzétett jelentésében.
Legutóbb tavaly decemberben a katasztrófavédelem jogszabályi elemeivel, követelményeivel, a riasztás rendjével és egyéb fontos tudnivalókkal ismerkedtek az oroszlányi polgárvédelmi csoport tagjai, akiknek kedden délelőtt „igazi” katasztrófahelyzetben kellett helytállniuk.
Rendben lezajlott az Oroszlányi Tankerület általános iskoláiban a tanköteles korú gyermekek első osztályos beíratása – tájékoztatott Biró Mónika tankerületi igazgató. Bár az intézmények számítanak arra, hogy a nyári ki-beköltözések következtében lehetnek még változások a szeptemberi tanévkezdésig, az aktuális adatok szerint 132 kisdiák kezdi Oroszlányban tanulmányait az új tanévben.