Hír
2020. február 04.
Új állampolgárok

Három Erdélyből érkezett fiatalember vehette át honosítási dokumentumait Rajnai Gábor alpolgármestertől és Rózsa Szilvia anyakönyvvezetőtől kedden délután a Polgármesteri Hivatalban.

Egészség
2020. február 04.
Rákellenes világnap

2000 februárjában, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítványt (Párizsi Charta) a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, professzorok, betegképviselő civil szervezetek és reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét Rákellenes világnappá nyilvánította.

Közélet
2020. február 04.
Különleges barátság

Egy éve alakult meg városunkban a Könyvbarátok Önfejlesztő Szakköre a művelődési házban Pázmándi Anikó kezdeményezésére. A kis baráti társaságot ma már Domokos Enikő könyvtáros fogja össze.

Mozaik
2020. február 04.
Lakossági tájékoztató

A Központi Statisztikai Hivatal Oroszlány településen önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre, munkaerő-felmérés, a lakosság utazási szokásai valamint a háztartási költségvetési és életkörülmény adatfelvétel témaköreiben.

Közélet
2020. február 03.
Ülésezett a SZETA

Hétfőn délelőtt tartotta meg idei első kuratóriumi ülését az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány. A megjelenteket- köztük Rajnai Gábor alpolgármestert- Deák Sándorné, a kuratórium elnöke köszöntötte, majd részletes tájékoztatást adott múlt évi tevékenységükről.

Sport
2020. február 02.
Legyőzték a bajnokot

Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a szombathelyi Falco-nak meggyűlik majd a baja az NB I/A-ba tavaly feljutó, középmezőnyben lévő Oroszlánnyal, de mégis így lett: az újonc csapat nagy meglepetésre 87-84–re legyőzte a tavalyi bajnokot a férfi kosárlabda forduló szombati játéknapján.

Mozaik
2020. február 01.
Lejártak az autópálya-matricák

Lejártak a tavalyi autópálya-matricák, jönnek a büntetések.

Szombaton nulla órától már csak a 2020-as úthasználati jogosultságokkal lehet a díjköteles utakon közlekedni, ellenkező esetben pótdíjat kell az autósnak fizetnie.

Mozaik
2020. január 31.
Látogatási tilalom

A tatabányai Szent Borbála Kórház valamennyi fekvőbeteg-ellátást végző osztályon tilos a látogatás az egyre növekvő influenza- járvány miatt.

Hír
2020. január 31.
Rendkívüli roma ülés

Megtartotta idei első, egyben rendkívüli ülését péntek délelőtt az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A megjelenteket, köztük Rajnai Gábor alpolgármestert Babai János elnök köszöntötte.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Takács Károly
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek