Egy igazán fergeteges este várta a humor kedvelőit szerdán a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban, ahol Bödőcs Tibor "Barbárglamour" című önálló estjével örvendeztette meg a közönséget.
Egy igazán fergeteges este várta a humor kedvelőit szerdán a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban, ahol Bödőcs Tibor "Barbárglamour" című önálló estjével örvendeztette meg a közönséget.
Az Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal 2023. március 27-én, 15 órai kezdettel két Településrendezési Tervmódosítást bemutató lakossági fórumot tart a hivatal I. emeleti tanácstermében.
A dublini környezetvédelmi világkonferencia javaslatára, 1992-ben az ENSZ március 22-ét a víz világnapjává nyilvánította, és 1993 óta ünnepelik.
A napokban egyre több szabadban keletkezett tűzhöz riasztották a tűzoltókat országosan, amelyek oka általában kerti zöldhulladék-égetésre vezethető vissza. Március 1-je óta, vagyis a két tavaszi hét alatt már több, mint 600 alkalommal keletkezett tűz a szabadban, a leégett terület pedig nagyobb, mint 650 futballpálya.
A Magyar Önkormányzatok Szövetsége és az Egyensúly Intézet közösen szervezett konzultációt kedden délután a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében.
Hétfőn délután ismét összeült Oroszlány Város Helyi Választási Bizottsága.
Március 20-ától ismét birtokba vehették kicsik és nagyok a megszépült borbálai játszóteret, amelynek fejlesztése a „Lakhatási feltételek és a környezet állapotának javítása Oroszlányban” című projekt keretében valósult meg, több más fejlesztéssel együtt.
Szombaton, Tatabányán rendezték az idei első területi súlyemelő minősítő versenyt.
Idén 10. alkalommal szervezte meg hagyományos borversenyét a Falu- Hagyományőrző és Kulturális Egyesület szombaton délután a II. Rákóczi Ferenc Klubban.
A Városkapu Presszó Darts Klub csapata szombaton vidéken játszott, a Főnix Darts Klub Tát SE ellen.