Fiatalok Világnapja
1999 decemberében hagyta jóvá az ENSZ közgyűlése a fiatalok ügyeiért felelős miniszterek világkonferenciájának javaslatát, hogy augusztus 12. legyen a fiatalok világnapja. A világszervezet ily módon szeretne lehetőséget adni az ifjúságnak, hogy felhívják a figyelmünket a társadalomban elfoglalt szerepükre, jogaikra, nehézségeikre.
Új szolgáltatás a pályakezdő fiatalok elhelyezkedéséért
Komárom-Esztergom megyében új
innovatív szolgáltatássorozat indult pályakezdő fiatalok számára a járási
hivatalok foglalkoztatási osztályain.
Médiafogyasztási szokások Oroszlányban
Az Oroszlányi Médiacentrum 2022. június végétől - július 30-ig internetes közvélemény kutatást végzett a város lakóinak médiafogyasztási szokásairól.
Egyre több nagycsaládos kér élelmiszeradományt
211 000 nélkülöző honfitársunk részesült az Élelmiszerbank adományaiból az év első felében.
Várják a vendéglátók és vásárosok jelentkezését
Az elmúlt évekhez hasonlóan, Oroszlány Város Önkormányzata a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárral közösen megrendezésre kerülő Bányásznapi rendezvény keretében szabadtéri vendéglátás (étel és ital árusítása) és vásár számára is lehetőséget kíván biztosítani.
Állatkertek Napja
Minden évben, augusztus 9-én ünneplik az Állatkertek Napját. A jeles nap egyben a Fővárosi Állat- és Növénykert születésnapja is.
Óriási razzia indul a magyar utakon
Érdemes lesz figyelni a héten, mert egy európai akció keretein belül Magyarországon is fokozott közlekedési ellenőrzés lesz.
Megjött apuci
Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében ismét filmvetítésre került sor vasárnap este a szabadtéri színpadon, melyen a „Megjött apuci” című amerikai vígjáték került vetítővászonra.
Koncert a templomban
A 20. század legelején élt zeneszerzők műveivel várták az érdeklődőket egy nyáresti kamarakoncertre szombaton este az evangélikus templomba.
Zenés nyári találkozás
Vérpezsdítő brazil esttel várta szombaton a
dél-amerikai zene és tánc kedvelőit az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési
Központ és Könyvtár a szabadtéri színpadnál.