Továbbra is riasztás van érvényben a viharos erejű szél miatt. Az autósoknak különösen vigyázniuk kell, ahogy a nagyobb járműveket vezetőknek is.
Továbbra is riasztás van érvényben a viharos erejű szél miatt. Az autósoknak különösen vigyázniuk kell, ahogy a nagyobb járműveket vezetőknek is.
Nagy érdeklődés övezte a Rákóczi Szövetség „Kárpátalja testközelből” című programját, melyet szerda délután rendeztek meg a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kiállítótermében. A megjelenteket – köztük Szabó Mihály alpolgármestert - Nagy Csaba, a civil szervezet elnöke köszöntötte.
Magyarországon is megrendezésre kerül 2020. február 11-én a „Biztonságos Internet Nap- Safer Internet Day”, mely az EU valamennyi országában zajlik.
A tapasztalatok azt mutatják, hogy az Európai Egészségbiztosítási Kártya iránti igénylések száma minden évben a nyári és a téli időszakban, a nyaralások és a síelések alkalmával megugrik.
Megjelent a Kisvasutakkal Magyarországon című könyv harmadik kiadása, melyben 25 másik kisvasút mellett már az Oroszlányi Bányászati Múzeum bányavasútja is szerepel. A kézikönyv mintegy 300 színes és archív fotó segítségével ad bepillantást a kisvasutak múltjába és jelenébe, miközben hasznos ötleteket kínál az utazásokhoz, és a környékükön fellelhető látványosságokhoz.
A modern társadalmakban a közúti közlekedés szabályok nélkül nem létezhet. Ezek a szabályok teszik lehetővé a forgalom biztonságos áramlását, a közlekedők eligazodását és tájékoztatását, valamint védik a forgalomban részt vevők életét, testi épségét és egészségét.
Oroszlány Város Önkormányzata által nyújtott, szociális rászorultságtól függő rendszeres, vagy rendkívüli pénzbeli és természetbeni ellátásokról.
Három Erdélyből érkezett fiatalember vehette át honosítási dokumentumait Rajnai Gábor alpolgármestertől és Rózsa Szilvia anyakönyvvezetőtől kedden délután a Polgármesteri Hivatalban.
2000 februárjában, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítványt (Párizsi Charta) a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, professzorok, betegképviselő civil szervezetek és reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét Rákellenes világnappá nyilvánította.
Egy éve alakult meg városunkban a Könyvbarátok Önfejlesztő Szakköre a művelődési házban Pázmándi Anikó kezdeményezésére. A kis baráti társaságot ma már Domokos Enikő könyvtáros fogja össze.