A vízszűrőket, víztisztító membránokat gyártó francia Veolia Water Hungary Kft. új üzemcsarnokkal bővítette oroszlányi üzemét, 100-nál több új munkahelyet teremtve – jelentették be a létesítmény hétfői átadásán.
A vízszűrőket, víztisztító membránokat gyártó francia Veolia Water Hungary Kft. új üzemcsarnokkal bővítette oroszlányi üzemét, 100-nál több új munkahelyet teremtve – jelentették be a létesítmény hétfői átadásán.
Lezárult a K&H jövő gyógyítói pályázat, amelynek célja, hogy bemutassa és elismerje azokat a 40 év alatti gyermekgyógyítókat, akik szívvel-lélekkel, innovatív módon gyógyítják a kicsiket. A felhívásra nagy volt az érdeklődés: 81 háziorvos, kórházban dolgozó gyermekgyógyító, rezidens és szakorvos jelölt nyújtotta be pályázatát.
Deák Ferenc a Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én, jómódú középbirtokos nemesi családban. Anyja a szülésbe belehalt, apját is korán elvesztette, rokonoknál Zalatárnokon, majd Kehidán nevelkedett. Nagykanizsán, majd a bencések pápai gimnáziumában tanul. A győri jogakadémián jogot hallgatott, majd az ügyvédi vizsgát a pesti királyi táblánál tette le. Pesten ismerkedett meg Toldy Ferenccel, Bajzával és Vörösmartyval.
A jövő évi helyi önkormányzati választásra – a város lakosságszáma alapján – Dr. File Beáta jegyző, az Oroszlány Város Helyi Választási Iroda vezetője a képviselők számát 11 főben határozza meg, melyből 8 fő egyéni választókerületi képviselőként és 3 fő kompenzációs listás képviselőként kerülhet megválasztásra.
A hétvégén Tiszaújvárosban rendezték meg az U15-U17-es Országos Súlyemelő Bajnokságot.
Nagy volt a készülődés és izgalom szombaton az oroszlányi Hamvas Béla Gimnáziumban. Este hat órakor már mozdulni is alig lehetett a folyosókon és a nagyteremben, melyeket szülők, rokonok, ismerősök népesítettek be. Aztán a végzős osztályok bevonulásával kezdetét vette a szalagavató ünnepség.
Negyedik alkalommal szervezett kórustalálkozót Oroszlányban a Szíjj Irma Kamarakórus szombaton, a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.
Magabiztos volt a hazai csapat a bajnokság 3. fordulójában.
Október 15-e, a Látássérültek Nemzetközi Napja, a „Fehér Bot Napja”. Az ENSZ 1969-ben jelölte meg ezt a dátumot azzal a céllal, hogy világszerte felhívja az emberek figyelmét a látássérült emberek helyzetére, speciális igényeikre.
Október 15-e Avilai Szent Teréz napja.