Nyolc évvel ezelőtt Szlovéniában „mézes reggeli” néven indult egy kezdeményezés, melynek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak.
Nyolc évvel ezelőtt Szlovéniában „mézes reggeli” néven indult egy kezdeményezés, melynek egyik célja, hogy felhívja a figyelmet, hogy a rossz étkezési szokások gyakran már gyerekkorban kialakulnak.
A nemzetközi "Ne gyújts rá"- mozgalom világnapját minden év november harmadik csütörtökén tartják, melynek célja, hogy legyen az évben egy olyan nap, amikor a dohányosok nem gyújtanak rá, és a társadalom figyelme ráirányul a dohányzás és a passzív dohányzás veszélyeire.
Lazók Zoltán polgármester köszöntötte csütörtök délután a művelődési központban a város által kiírt „Jó tanuló, jó sportoló” pályázat záróünnepségén megjelent szülőket, testnevelőket, edzőket, s természetesen az ünnepelt diákokat.
Hét település közel száz állami gondoskodásban részesülő fiatalja bulizott pénteken az oroszlányi művelődési központban. A helyiek mellett a tatabányai, komáromi, ácsi, környei, vértesszőlősi és bakonyszombathelyi lakásotthonokból és nevelőszülőktől érkeztek gyerekek, hogy Márton napi játékos vetélkedőkkel, karaokéval és egyéb szórakoztató programokkal töltsék együtt a délutánt.
Temetésének napján az oroszlányi polgárok is mécsesgyújtással rótták le kegyeletüket pénteken este Göncz Árpád emléke előtt a polgármesteri hivatalnál. A József Attila-díjas író, műfordító és politikus, 1990. és 2000. között volt a Magyar Köztársaság elnöke.
Közel félszázan vettek részt szerda este az oroszlányi Rákóczi Szövetség megemlékezésén, amit az 1956-os forradalom leverésének 59. évfordulója alkalmából rendeztek meg az ’56-osok terén.
Befejeződött az oroszlányi Német- és Nyíres-dűlőben a három éven át tartó felzárkóztatási program, amelynek keretében szolgáltatópontot alakítottak ki és segítették a területen élő, főként roma lakosság munkába állását - tájékoztatta a város polgármestere hétfőn az MTI-t, amely oldalán tette közzé a hírt.
Bájitalt is készítettek – többek között – azok a gyerekek pénteken délután, akik előzetesen regisztrálták magukat a művelődési központ programjára. A Halloween alkalmából meghirdetett programon több tucatnyian vettek részt, s az említett ital mellett volt tökfaragás és rémisztő arcfestés is.
Ez év nyarán fordult Oroszlány polgármesteréhez a Bács-Kiskun megyei Miskén élő Kovács Ferenc, hogy a település melletti Madár-hegy erdejében található temető nagyon elhanyagolt állapotú, amit rendbe kellene rakni, hiszen tizenkét, a II. világháborúban elesett magyar honvéd is itt nyugszik, köztük az ő édesapja.
Általános szokás, hogy Mindenszentek napján és az azt követő Halottak napján gyertyát gyújtunk az elhunytakért, nemcsak a temetőkben, hanem otthon is, valamint egyre elterjedő halloweeni szokásként az emberek gyertyákat, mécseseket, vagy töklámpásokat gyújtanak.