Alzheimer Cafe
Egy
mosonmagyaróvári orvos, Menyhárt Miklós indította el Magyarországon az
Alzheimer Cafe nevű kezdeményezést, mely egy olyan társas összejövetel, ahol
szakemberek, kötetlen beszélgetés közben igyekeznek széleskörű információval
szolgálni az érdeklődőknek a szellemi hanyatlással, a demenciával kapcsolatos
kérdésekben.
Ne menjen orvoshoz, telefonáljon!
Müller Cecília, országos tisztifőorvos a koronavírus-fertőzés elleni védekezés érdekében létrehozott operatív törzs ülését követően hangsúlyozta: Magyarországon továbbra sem regisztráltak koronavírus-fertőzött beteget. Ugyanakkor az észak-olaszországi járvány miatt új eljárásrendet alakítanak ki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az európai járványügyi központ (ECDC) ajánlásai alapján, annak érdekében, hogy megőrizzék Magyarország vírusmentességét - tette hozzá.
Látogatási tilalom
Újabb két Komárom-Esztergom
megyei kórházban rendeltek el látogatási tilalmat, így jelenleg megyénkben már
négy egészségügyi intézményben is tilos a látogatás az egyre növekvő
influenzajárvány miatt.
Megkezdődött az idei pollenszezon
A hirtelen jött enyhülés
hatására a múlt héten országszerte megjelentek a levegőben a mogyoró, az éger,
valamint a ciprus- és tiszafafélék pollenjei. Koncentrációjuk
a hétvégén már többfelé az allergiás tüneteket kiváltó közepes szintet is
elérte, sőt, a mogyoró pollenterhelése helyenként már magas volt.
Rákellenes világnap
2000 februárjában, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítványt (Párizsi Charta) a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, professzorok, betegképviselő civil szervezetek és reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét Rákellenes világnappá nyilvánította.
Még nem késő
Magyarországon a betegszám jelenleg nem éri el a járványküszöböt, ezért még mindig célszerű kérni az influenza elleni védőoltást, amely 10–14 nap alatt biztosítja a szervezet ellenálló képességét.
Százszoros véradót köszöntöttek
Közel félszáz véradót köszöntött Brunner Róza városi vöröskeresztes elnök szerda délután a Bányász Klubban, ahol Cservenák Erzsébet versmondó és a KaDarka Társulat tagjai kedveskedtek műsorukkal a jelenlévőknek.
A megye egészségügyi dolgozói Oroszlányban
„Együtt
a betegekért és a szakdolgozókért” címmel tartott tudományos konferenciát
városunkban a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara.
Jön az influenzaszezon
Az influenzaszezon a téli
hónapokra esik, a hideg, nedves levegőn ugyanis a kórokozók jól érzik magukat,
hatékonyan terjednek, miközben az alacsony hőmérséklet rontja a nyálkahártyák
teljesítményét.
Ezekre is figyeljenek a szülők!
Gyermekeink egészsége az év minden napján fontos, de a tanév kezdetekor még inkább előtérbe kerül.